In medias res. Metamorfózis. Töredékes enumeráció, vagyis a többit majd később. Amikor már úgy látszott, hogy nincs kiút a tél iszonyú szorításából, és kókadtak voltak mindnyájan, Süllőbálna elhatározta, hogy nála fognak egyszer fenekedni, és megannyi napfényvizet isznak majd, és közben messzi tájak muzsikája fog szólni folyton s folyvást.
El is érkezett az a nap, és öten gyűltek össze a Zöld Kígyó gyomrában: ott volt Morran fia Vijjog, Süllőbálna, Szikkadt Kozák, Nagyorrú fia Nagyorrú, a Birkapásztor és Elektroviszockij. Öten indultak útnak, mivel a hatodik, Szőke Iszák akkor nem jött el, mert aznap női bájakban lelte kedvét. Amikor megérkeztek az unyivermagba, összevásároltak pezsdítő vizeket, napfényvizeket, laudánumot, sziljodkát, más egyéb halakat, vörös és lila hagymát, zsírt, meg kenyeret, de annyit, hogy az univerzális áruház öt szekerével kellett kitolniuk. Bugyboréklakba már egy óriásszekérrel juttatták el a tekintélyes mennyiségű inni- és ennivalót, amit felváltva toltak el odáig, és természetesen egy másik nagyáruház elfekvő készletéből vettek kölcsön. Nagyorrú fia Nagyorrú még hazatért, hogy testét vízzel illesse és szappannal, a többiek közben zsíros kenyereket gyártottak és rettenetes halakat csomagoltak elő, aminek Elektroviszockij fennen örült. Amikor Nagyorrú fia Nagyorrú visszatért, elkezdték a mulatságot menten. A muzsikának véget nem érő árja egyelőre még nem mászott igazán füleikbe. Aztán hamarosan elérkezett a nagy hal ideje. Persze sziljodkát már ropogtattak előtte is, rá pedig laudánumot gördítettek feneketlen mély torkukba, ahogy az már ilyenkor szokás.
A nagy hal arannyal volt bevonva, méretei öt hüvelyk hosszában, egy hüvelyk széltében. A hal szeme arany fényt árasztott magából, és Elektroviszockij látta akkor, hogy ez jó hal, maga elé vette és így kezdett beszélni:
„E hal vére sem hiába folyt el. Átkísérem a túlvilágba, méltóképpen és tisztességteljesen.
Amikor sehova nem érünk, a kapunál a hal meglát, köszönteni fog majd engem, és így szól hozzám:
- Jöjj, barátom, sakkozzunk egyet! Itt már nincs szükségünk gondolatokra, mert ismerjük a mindent.
Erre én azt felelem:
- Megyek.
De ez a játszma sosem fog véget érni. Aztán így beszél hozzám a hal:
- A méltóság. Megtanít minket várni. Lehet, hogy jobb volt odalent. A víz, a türkízszínű tenger! Egyszer láttam csupán, amikor lementünk nyaralni szüleimmel egész a Fekete-tengerig. Felfeküdtünk a víz tetejére, a nap csillogtatta pikkelyeinket. Ó az a csodálatos tenger.”
Elektroviszockij kivágta a hal szemét, beledobta a napfényvízbe, és megitta. Mindenki feszülten figyelte a szemet, és várta, hogy mi fog vele történni. Morran fia Vijjog ekkor felpattant és így beszélt:
- Petihal vagyok! A barátom emlékére énekeljük el azt a dalt! Petihal vagyok. Köszönöm Elektroviszockij, hogy ilyen tisztességben nyugodhat! Énekeljünk!
Akkor mindnyájan rágyújtottak az ősi nótára:
Sehol nyugszik már a hal,
sakkozik a víz-világ.
Énekel két jó barát
átszakadt immár a gát.
Lát engem és látom őt,
farkuszony vígan repes,
tengeráram rázza meg.
Semmi patak hömpölyög!
Sehol nyugszik már az ember,
sakkozik a bölcs-világ!
Felhők felett száll a dal,
Morran fia Vijjog arca ezután elváltozott: kesze-kusza fogak jelentek meg a szájában, szembogara kitágult. Zubbonyát hátából kinövő hatalmas hátuszonya szakította cafatokra és zöld fény kezdett égni körülötte.Mindnyájan megnyugodtunk.
Tíz óra felé járt az idő, amikor Petihal a nagy mennyiségben fogyasztott napfényvíz és laudánum után sziljodkát áhított, melynek adagolója Elektroviszockij volt akkoriban, ezért Petihal leteperte őt a földre, de Elektroviszockij védte a sziljodkát, mert tudta, sora van annak. Ekkor azonban Nagyorrú fia Nagyorrú öklével fenyegette Elektroviszockijt és ilyen szavakkal illette őt:
- Halat kérünk, rögvest, a kutya meg a macska náthás fogkövét! - és rávetette magát a hal őrizőjére.
Elektroviszockij főgenerátora már túlmelegedett a küzdelem hevében, és kitépte magát a két kópé szorításából, a magasba emelte a zacskót, amiben a sziljodka volt, és ezt mondta:
- Belátom, barátaim, mégis eljött már az idő!
És megnyílt akkor a zacskó, és ettek a sziljodkából mindnyájan, innentől kezdve óránként.
Petihal rögtön utána uszonyával megragadott egy zsíros kenyeret, de még nem tudott megállni két, újdonsült farkuszonyán, ezért a kenyeret nem ette meg, hanem nyakon vágta magát vele, majd a földre zuhant.
Ekkor elérkezett az éj fele és új napba fordult világ, és mi is belesiklottunk, bár már nem érezhettük.
Történt 2006 tavaszelőn
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése