Cleot már szinte minden hétvégén látták a városban. Elektroviszockij botor módon elhitte, hogy valóban sugárzik szépsége. Eleinte még Nagyorrú fiát Nagyorrút, Petihalat és Süllőbálnát is örömmel töltötte el a dolog.
Egyszer, a Kábellengetőnél levest főzött Petihal. Jóízűen szürcsölgették a folyadékot, rágcsálták a főtt marhahúsokat. Amikor Elektroviszockij Süllőbálnával megsütötte a maradék, méregerős szószban pácolt húst, az emberek enni kezdtek. Viszont nem volt már mit inni utána, ezért mindenkiben eluralkodott a gonoszság:
- Milyen rossz gondolatok keringenek mostanában az emberekben. Fáj a nyelvük, mert nem fehérítőfogkrémmel mosnak fogat. - mondta a Süllőbálna.
- Igen. De az is előfordulhat, hogy egyáltalán nem mosnak. Akkor aztán tényleg nagyon fájhat. - felelte Elektroviszockij.
Hajnali két óra felé járt az idő, amikor Elektroviszockij elkérte a kulcsokat a Kábellengetőtől. Elindult Cleoért, de már érezte, hogy gyülekeznek a fellegek. Az visszaúton nem volt egymásnak mondanivalójuk.
Amire visszatértek, Petihal és Süllőbálna már hazaértek Bugyboréklakba és éjjeli pihenőjüket töltötték. Elektroviszockij elkeseredett, így hát leült és ivott. És akkor Cleo unalmában elővett két meteort feldobta őket az égre és végteleneket rajzolt a csillagok köré. Már sejteni lehetett, hogy ezek a meteorok egyszer becsapódnak.
A jövő hét végén már egyszerre hat meteor keringett az égen, ugyanis Cleo elhozta magával barátnőit, Kalliopét és Melpomenét. Már egyértelművé vált, hogy valami készülődik.
Elektroviszockij találkozott Nagyorrú fia Nagyorrúval. Addigra mindketten rettegtek.
- Becsapódnak? - kérdezte Nagyorrú fia Nagyorrú.
- Már becsapódtak. - felelte Elektroviszockij.
- Akkor nagy a baj. Félek. - mondta remegő hangon Nagyorrú, akit egyébként bizonyos körökben Macskafejű Bájgúnárnak szólítottak.
- Megjelent a Sátán.
- A Sáátáán? Az meg kicsoda? És hol? A hivatalban? - kérdezte Értetlenkedve az Elektroviszockij, mert azt hitte, hogy valami fináncról van szó.
- Nem éjfélkor a kulcsnál.
Elektroviszockij még nem is tudta, hogy aznap este magával Azazelloval fog találkozni hazafelé menet. Azazello egy kövér kecskebak volt, két lábon járt s aranylánc lógott a nyakában.
- Jó estét kívánok! - köszöntötte Azazello és odanyújtotta patáját Elektroviszockijnak, aki abban reménykedett, hogy a soron következő áramnyaláb nem éppen az idegen patájában fut majd tovább.
- Jó estét kívánok! - Felelte a robot.
- Látom, maga istenhívő ember. Én is az vagyok – eközben a nyakláncán lógó legalább húszdekás aranykeresztet lóbálta idétlenül -, bár néha kicsit megingok a hitemben. - erre rátört a röhögőgörcs.
- Előfordul az ilyesmi néha. - reagált gyorsan, gondolkodás nélkül Elektroviszockij, mivel már meg akart szabadulni ettől az undok teremtménytől.
- Hát, bizony elő. Jár templomba? - a démon már a hasát fogta a nevetéstől.
- Bevallom, nem járok, de régen hetente jártam, sőt pap akartam lenni, csakhogy még a ministránsok közül is kivágtak, mert rájöttek, hogy robot vagyok.
- Ez nagyon jó! - és Azazello földre vetette magát, és már sírt a röhögéstől – Pap! - a göndör kacajok szelétől csak úgy lobogott Elektroviszockij haja.
- Igen, pap. De ez már a múlté. A nyugati egyházak véleményem szerint igencsak romlottak.
- Mért a keletiek nem? Úgy gondolja, hogy az ortodoxia, vagy a buddhizmus tiszta vallás? - és hirtelen abbamaradt a röhögés, felpattant, és egészen közel hajolt a robot arcához, és hosszan a szemébe nézett.
Elektroviszockij ekkor vette észre, hogy Azazello mögött egy kis termetű alak áll, szájából egy emberi lábszárcsont lóg ki, azt szopogatja kéjes ábrázattal, mintha vala
mi mennyei mannát rágcsálna.
- Ő kicsoda? - kérdezte.
- Ő, áááá, hogy ő! Ő csak a barátom. Afféle rabszolga, különben rendes figura. És nagy csínytevő!
Az apró alak ekkor elindult az ortodox székesegyház felé, ahol éppen imádság folyt. Elektroviszockij menten a nyomába eredt, Azazello meg utána. A törpe, akit – ez később rohanás közben derült ki – Bigrának neveztek különféle akrobatikus mutatványokat hajtott végre a templomban és közben a Bibliából ószlávul idézte a Jelenések könyvét, egyetlen hibát sem vétve. Ezután zakójából egy gombócot húzott elő, ami nem volt más, mint egy meddő koca méhe – tudta meg a robot Azazellotól. Ezt ráhúzta a fejére, majd lehúzta, és előhúzott belőle egy bűzölgő, romlott halat, amit a templom kövéhez vágott. Nyomában füstfelhő keletkezett, és Bigra beleugorva eltűnt.
- No, akkor nyugodalmas jó éjszakát kívánok! Az Isten áldja meg! - szólt Azazello, aki alig bírta visszatartani az újabb röhögőgörcsöt.
- Isten áldja, minden jót. -felelte Elektroviszockij és hazafelé menet egy sikátorban összeesett. Rosszat álmodott a meteorokról, és a három barátnőről, akik röptették őket.
Otthon mielőtt kihúzta volna gyomrából és gerincéből a kábeleket, átgondolta, hogy tett-e valamit. De nem volt semmi átgondolni valója.
Már nem látta a meteorokat.
Egyszer, a Kábellengetőnél levest főzött Petihal. Jóízűen szürcsölgették a folyadékot, rágcsálták a főtt marhahúsokat. Amikor Elektroviszockij Süllőbálnával megsütötte a maradék, méregerős szószban pácolt húst, az emberek enni kezdtek. Viszont nem volt már mit inni utána, ezért mindenkiben eluralkodott a gonoszság:
- Milyen rossz gondolatok keringenek mostanában az emberekben. Fáj a nyelvük, mert nem fehérítőfogkrémmel mosnak fogat. - mondta a Süllőbálna.
- Igen. De az is előfordulhat, hogy egyáltalán nem mosnak. Akkor aztán tényleg nagyon fájhat. - felelte Elektroviszockij.
Hajnali két óra felé járt az idő, amikor Elektroviszockij elkérte a kulcsokat a Kábellengetőtől. Elindult Cleoért, de már érezte, hogy gyülekeznek a fellegek. Az visszaúton nem volt egymásnak mondanivalójuk.
Amire visszatértek, Petihal és Süllőbálna már hazaértek Bugyboréklakba és éjjeli pihenőjüket töltötték. Elektroviszockij elkeseredett, így hát leült és ivott. És akkor Cleo unalmában elővett két meteort feldobta őket az égre és végteleneket rajzolt a csillagok köré. Már sejteni lehetett, hogy ezek a meteorok egyszer becsapódnak.
A jövő hét végén már egyszerre hat meteor keringett az égen, ugyanis Cleo elhozta magával barátnőit, Kalliopét és Melpomenét. Már egyértelművé vált, hogy valami készülődik.
Elektroviszockij találkozott Nagyorrú fia Nagyorrúval. Addigra mindketten rettegtek.
- Becsapódnak? - kérdezte Nagyorrú fia Nagyorrú.
- Már becsapódtak. - felelte Elektroviszockij.
- Akkor nagy a baj. Félek. - mondta remegő hangon Nagyorrú, akit egyébként bizonyos körökben Macskafejű Bájgúnárnak szólítottak.
- Megjelent a Sátán.
- A Sáátáán? Az meg kicsoda? És hol? A hivatalban? - kérdezte Értetlenkedve az Elektroviszockij, mert azt hitte, hogy valami fináncról van szó.
- Nem éjfélkor a kulcsnál.
Elektroviszockij még nem is tudta, hogy aznap este magával Azazelloval fog találkozni hazafelé menet. Azazello egy kövér kecskebak volt, két lábon járt s aranylánc lógott a nyakában.
- Jó estét kívánok! - köszöntötte Azazello és odanyújtotta patáját Elektroviszockijnak, aki abban reménykedett, hogy a soron következő áramnyaláb nem éppen az idegen patájában fut majd tovább.
- Jó estét kívánok! - Felelte a robot.
- Látom, maga istenhívő ember. Én is az vagyok – eközben a nyakláncán lógó legalább húszdekás aranykeresztet lóbálta idétlenül -, bár néha kicsit megingok a hitemben. - erre rátört a röhögőgörcs.
- Előfordul az ilyesmi néha. - reagált gyorsan, gondolkodás nélkül Elektroviszockij, mivel már meg akart szabadulni ettől az undok teremtménytől.
- Hát, bizony elő. Jár templomba? - a démon már a hasát fogta a nevetéstől.
- Bevallom, nem járok, de régen hetente jártam, sőt pap akartam lenni, csakhogy még a ministránsok közül is kivágtak, mert rájöttek, hogy robot vagyok.
- Ez nagyon jó! - és Azazello földre vetette magát, és már sírt a röhögéstől – Pap! - a göndör kacajok szelétől csak úgy lobogott Elektroviszockij haja.
- Igen, pap. De ez már a múlté. A nyugati egyházak véleményem szerint igencsak romlottak.
- Mért a keletiek nem? Úgy gondolja, hogy az ortodoxia, vagy a buddhizmus tiszta vallás? - és hirtelen abbamaradt a röhögés, felpattant, és egészen közel hajolt a robot arcához, és hosszan a szemébe nézett.
Elektroviszockij ekkor vette észre, hogy Azazello mögött egy kis termetű alak áll, szájából egy emberi lábszárcsont lóg ki, azt szopogatja kéjes ábrázattal, mintha vala
mi mennyei mannát rágcsálna.- Ő kicsoda? - kérdezte.
- Ő, áááá, hogy ő! Ő csak a barátom. Afféle rabszolga, különben rendes figura. És nagy csínytevő!
Az apró alak ekkor elindult az ortodox székesegyház felé, ahol éppen imádság folyt. Elektroviszockij menten a nyomába eredt, Azazello meg utána. A törpe, akit – ez később rohanás közben derült ki – Bigrának neveztek különféle akrobatikus mutatványokat hajtott végre a templomban és közben a Bibliából ószlávul idézte a Jelenések könyvét, egyetlen hibát sem vétve. Ezután zakójából egy gombócot húzott elő, ami nem volt más, mint egy meddő koca méhe – tudta meg a robot Azazellotól. Ezt ráhúzta a fejére, majd lehúzta, és előhúzott belőle egy bűzölgő, romlott halat, amit a templom kövéhez vágott. Nyomában füstfelhő keletkezett, és Bigra beleugorva eltűnt.
- No, akkor nyugodalmas jó éjszakát kívánok! Az Isten áldja meg! - szólt Azazello, aki alig bírta visszatartani az újabb röhögőgörcsöt.
- Isten áldja, minden jót. -felelte Elektroviszockij és hazafelé menet egy sikátorban összeesett. Rosszat álmodott a meteorokról, és a három barátnőről, akik röptették őket.
Otthon mielőtt kihúzta volna gyomrából és gerincéből a kábeleket, átgondolta, hogy tett-e valamit. De nem volt semmi átgondolni valója.
Már nem látta a meteorokat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése