-02. EPIZÓD: A meteorok tündöklése és bukása

Cleot már szinte minden hétvégén látták a városban. Elektroviszockij botor módon elhitte, hogy valóban sugárzik szépsége. Eleinte még Nagyorrú fiát Nagyorrút, Petihalat és Süllőbálnát is örömmel töltötte el a dolog.
Egyszer, a Kábellengetőnél levest főzött Petihal. Jóízűen szürcsölgették a folyadékot, rágcsálták a főtt marhahúsokat. Amikor Elektroviszockij Süllőbálnával megsütötte a maradék, méregerős szószban pácolt húst, az emberek enni kezdtek. Viszont nem volt már mit inni utána, ezért mindenkiben eluralkodott a gonoszság:
- Milyen rossz gondolatok keringenek mostanában az emberekben. Fáj a nyelvük, mert nem fehérítőfogkrémmel mosnak fogat. - mondta a Süllőbálna.
- Igen. De az is előfordulhat, hogy egyáltalán nem mosnak. Akkor aztán tényleg nagyon fájhat. - felelte Elektroviszockij.
Hajnali két óra felé járt az idő, amikor Elektroviszockij elkérte a kulcsokat a Kábellengetőtől. Elindult Cleoért, de már érezte, hogy gyülekeznek a fellegek. Az visszaúton nem volt egymásnak mondanivalójuk.
Amire visszatértek, Petihal és Süllőbálna már hazaértek Bugyboréklakba és éjjeli pihenőjüket töltötték. Elektroviszockij elkeseredett, így hát leült és ivott. És akkor Cleo unalmában elővett két meteort feldobta őket az égre és végteleneket rajzolt a csillagok köré. Már sejteni lehetett, hogy ezek a meteorok egyszer becsapódnak.
A jövő hét végén már egyszerre hat meteor keringett az égen, ugyanis Cleo elhozta magával barátnőit, Kalliopét és Melpomenét. Már egyértelművé vált, hogy valami készülődik.
Elektroviszockij találkozott Nagyorrú fia Nagyorrúval. Addigra mindketten rettegtek.
- Becsapódnak? - kérdezte Nagyorrú fia Nagyorrú.
- Már becsapódtak. - felelte Elektroviszockij.
- Akkor nagy a baj. Félek. - mondta remegő hangon Nagyorrú, akit egyébként bizonyos körökben Macskafejű Bájgúnárnak szólítottak.
- Megjelent a Sátán.
- A Sáátáán? Az meg kicsoda? És hol? A hivatalban? - kérdezte Értetlenkedve az Elektroviszockij, mert azt hitte, hogy valami fináncról van szó.
- Nem éjfélkor a kulcsnál.
Elektroviszockij még nem is tudta, hogy aznap este magával Azazelloval fog találkozni hazafelé menet. Azazello egy kövér kecskebak volt, két lábon járt s aranylánc lógott a nyakában.
- Jó estét kívánok! - köszöntötte Azazello és odanyújtotta patáját Elektroviszockijnak, aki abban reménykedett, hogy a soron következő áramnyaláb nem éppen az idegen patájában fut majd tovább.
- Jó estét kívánok! - Felelte a robot.
- Látom, maga istenhívő ember. Én is az vagyok – eközben a nyakláncán lógó legalább húszdekás aranykeresztet lóbálta idétlenül -, bár néha kicsit megingok a hitemben. - erre rátört a röhögőgörcs.
- Előfordul az ilyesmi néha. - reagált gyorsan, gondolkodás nélkül Elektroviszockij, mivel már meg akart szabadulni ettől az undok teremtménytől.
- Hát, bizony elő. Jár templomba? - a démon már a hasát fogta a nevetéstől.
- Bevallom, nem járok, de régen hetente jártam, sőt pap akartam lenni, csakhogy még a ministránsok közül is kivágtak, mert rájöttek, hogy robot vagyok.
- Ez nagyon jó! - és Azazello földre vetette magát, és már sírt a röhögéstől – Pap! - a göndör kacajok szelétől csak úgy lobogott Elektroviszockij haja.
- Igen, pap. De ez már a múlté. A nyugati egyházak véleményem szerint igencsak romlottak.
- Mért a keletiek nem? Úgy gondolja, hogy az ortodoxia, vagy a buddhizmus tiszta vallás? - és hirtelen abbamaradt a röhögés, felpattant, és egészen közel hajolt a robot arcához, és hosszan a szemébe nézett.
Elektroviszockij ekkor vette észre, hogy Azazello mögött egy kis termetű alak áll, szájából egy emberi lábszárcsont lóg ki, azt szopogatja kéjes ábrázattal, mintha valami mennyei mannát rágcsálna.
- Ő kicsoda? - kérdezte.
- Ő, áááá, hogy ő! Ő csak a barátom. Afféle rabszolga, különben rendes figura. És nagy csínytevő!
Az apró alak ekkor elindult az ortodox székesegyház felé, ahol éppen imádság folyt. Elektroviszockij menten a nyomába eredt, Azazello meg utána. A törpe, akit – ez később rohanás közben derült ki – Bigrának neveztek különféle akrobatikus mutatványokat hajtott végre a templomban és közben a Bibliából ószlávul idézte a Jelenések könyvét, egyetlen hibát sem vétve. Ezután zakójából egy gombócot húzott elő, ami nem volt más, mint egy meddő koca méhe – tudta meg a robot Azazellotól. Ezt ráhúzta a fejére, majd lehúzta, és előhúzott belőle egy bűzölgő, romlott halat, amit a templom kövéhez vágott. Nyomában füstfelhő keletkezett, és Bigra beleugorva eltűnt.
- No, akkor nyugodalmas jó éjszakát kívánok! Az Isten áldja meg! - szólt Azazello, aki alig bírta visszatartani az újabb röhögőgörcsöt.
- Isten áldja, minden jót. -felelte Elektroviszockij és hazafelé menet egy sikátorban összeesett. Rosszat álmodott a meteorokról, és a három barátnőről, akik röptették őket.
Otthon mielőtt kihúzta volna gyomrából és gerincéből a kábeleket, átgondolta, hogy tett-e valamit. De nem volt semmi átgondolni valója.
Már nem látta a meteorokat.

Molotov vs. EVj-9x Lúdpornó

Nils és Vejnö két jó barát
megreszelik egymás lúdját
majd mikor végeznek
elténferegnek
a kocsmába be-
vedelnek
mindennapi
vodkoj

-03. EPIZÓD: Baby Blue, avagy a trutymó semlegesítése

Tetszik vagy sem itt következik a bajok eredete, másképpen a fogak gyökere, mely a titokzatos Baby Blue-tól kékre színeződik, mivel az elsősorban indigót tartalmaz.

- Mese nincs, igyunk egy kis pezsdítő vizet, együnk zsíros kenyeret, mert éhes halnál és kitikkadt békánál mérgesebb nincs a világokban! - szólott Petihal fennhangon szintén éhes és kitikkadt barátaihoz.
Elő is került a maradék sertészsír, de kedves barátainknak megdöbbenve kellett tapasztalniuk, hogy a 0,030524136 pud tömegű, tégla kiszerelésű zsiradékból alig maradt egy szelet kenyérre való, így hát Süllőbálna, aki jámborságáról ismeretes és élen jár a fényképezésben, meg persze teste nem akkora, mint amekkorának nevéből sejthetjük, hanem kisebb annál, lement a spájzba, hogy saját, télire az interneten megrendelt készletéből hozzon némi fókazsírt.
Társadalmi célú hirdetés: Tájékoztatjuk a tisztelt állatvédő olvasókat, hogy sem az események megtörténtekor, sem azután, vagy azok megírásakor semminemű fóka nem vesztette életét természetellenes halállal, azaz egy darab sem lett meggyilkolva, levágva, megkínozva, vagy elpusztítva sem fegyver, által, sem puszta kézzel, sem telepátia, hipnózis illetve egyéb ezoterikus hókuszpókusz útján a fentebb leírt szereplők közreműködésével. Amennyiben mégis ez a nyilvánvaló rágalom merülne fel, tiltakozni fogunk ellene, és a bíróságon mentségünkre tudjuk felhozni az általunk létrehozott nonprofit Fókatemetkezési Bizottság Zrt.-t, mely világszerte ötmilliárd hektárnyi területen temet természetes halállal elhunyt fókákat a különböző tengerekben, óceánokban egyéb álló- és folyóvizekben, kizárólag a hozzátartozók kérésére, és beleegyezésével. A fókazsírt kizárólag a fókák és hozzátartozóik beleegyezésével – szintén nonprofit – zsírleszívással nyerjük, melyet általában középkorú, teltkarcsú fókahölgyek vesznek igénybe, illetve elhunyt fókákon hajtunk végre. Grigorij Huj, elnök, Fókatemetkezési Bizottság Zrt.
Reklám: Ön fóka? És teltkarcsú? Nem bír tükörjégbe nézni? Csúnyának érzi magát? Nem tetszik az uraknak? Válassza a Fókatemetkezési Bizottságot! Zsírleszívás ingyen és bérmentesítve! Hogy a zsír csak a kenyérre rakódjon és eszkimó és fóka végre békében élhessen! Reklámot olvastak.
Nagyorrú fia Nagyorrú fülsiketítő hiénavihogása közepette kente a zsíroskenyereket, Elektroviszockij hagymát hámozott halkan, Petihal pedig édes-nemes – vagy külön kérésre csípős – őrölt paprikával szórta meg az elkészült harapnivalókat. Elektroviszockij, aki Nagy Mauzóleumnak is neveznek, felkapott egy jókora szelet, remekbeszabott szeletet, és egy pohár pezsdítő víz kíséretében magáévá tette őt. Röviddel ezután iszonyatos háború indult gyomrában. Hirtelen felpattant, szemei majd kiugrottak a helyükből, és szájából indigókék folyadék tört elő, és egyenest a teli hamutartóban kötött ki.
- Ez meg mi? Tinta? - kérdezte meglepetten Süllőbálna.
Mindenki nagyon felizgatta magát. A Nagy Mauzóleum felnézett és vékony, rikácsoló hangon a teremtményre mutatva így szólt:
- Baby Blue.
Közvetlenül a hamutál mögött a terasz párkányán ült Toulouse, a fekete macska. Róla tudvalevő, hogy mindenekelőtt cinikus vigyorral az arcán nézett, és ezen kívül semmit sem csinált, még ha a Vaczak, Bugyboréklak mindenkori házőrző vérebe marcangolta is a nyakánál fogva. Szóval úgy általában meg volt világosodva, és még hozzá valószínűleg a Zen ősvényére lépett. Természetesen akkor sem fogta menekülőre, amikor a Baby Blue nevezetű lény lassan kúszni kezdett felé. Csak nézte ezt a förtelmes kék amőbát, és akkor is csak szemeit meresztette, amikor amaz nekilátott a macska bekebelezésének.
- Gyorsan hozd a légfrissítőt, mielőtt ez a förmedvény elpusztítja a macskát! - szólalt meg a Szikkadt Kozák.
- Hát azt meg minek, inkább valami fertőtlenítő vagy optikai fehérítő kellene erre a kék izére. - mondta Petihal.
Süllőbálna viszont ilyen ügyekben inkább a Szikkadt Kozák véleményére bízta magát, aki igen bölcs és tanult volt, és értett az állatokhoz, meg a kemikáliákhoz. Elszaladt a mellékhelységre, és megszerezte a légfrissítőt. Eper illatú volt.
- Ez nem lesz jó! Itt már csak barack illatú segíthet. - szólt a Szikkadt Kozák, még nem túl későn ahhoz, hogy Süllőbálna leszaladjon a földszinti vécébe a barack illatú légfrissítőért.
Toulouse számára azonban mégiscsak későinek bizonyult ez az időpont, ugyanis szerencsétlen állatot az orra kivételével már teljesen bekebelezte Baby Blue.
- Figyelj csak Baby Blue – szólalt meg Elektroviszockij, és a Baby Blue megállt, figyelt – mi lenne ha... ha... ha... hahahaha! - és hirtelen nem bírta abbahagyni a röhögést, ennek oka pedig nem volt más, mint az adag eper illatú légfrissítő, amit Petihal fújt Elektroviszockij légzőrendszerébe, amúgy a tréfa kedvéért.
Süllőbálna időközben megérkezett a barack illatú légfrissítővel, és befújta menten a teremtményt., mely zsugorodni kezdett, míg végül teljesen felszívódott. Így sikerült legyőzni Baby Blue-t, az indigókék pacát, Kis Gömböc sunyi rokonát, azonban ahogy ígérte, később még hallat magáról.
Toulouse is fellélegzett kikerülve az amőba karmai közül. És még inkább megvilágosodott.
Röviddel ezután újabb pezsdítő vizek elfogyasztása következett, majd a barátok elindultak a kiállításmegnyitóra, amit már régóta vártak. Természetesen nem az ott kínált pogácsáért és borért mentek oda, nem. A képek elmélyült tanulmányozása volt a szándékuk. A városba menet kortyolgatták az útravalót, ami nem volt más, mint pezsdítő víz. Egy-egy öblös nyelet után Elektroviszockij fütyörészett, dalolászott, és a gyaloglás felfrissítette, felderítette mindnyájukat. Nagyorrú fia Nagyorrú előrement, hogy amire a többiek házához érnek, ő már készen legyen. Mániákus zuhanyzó volt ugyanis, úgy tartotta, ha vesz egy kellemes fürdőt, avagy zuhanyt, az purgálja a szervezetét.
A T.mellék utca közelébe érve Elektroviszockij furcsán kezdte érezni magát. Nem tudta miért, úgy érezte, menten kinyílik lába nyomán a talaj. Csakhogy nem a nyomán nyílt ki, hanem éppen a bal lába földet érését megelőző pillanatban. Egy fél méteres üreg támadt alatta, melybe elkerülhetetlen volt a belezuhanás. Mivel a Nagy Mauzóleum ezen nevével összhangban valóban elég drabális volt, nehezen tudott mozogni. Egyfajta mackójárással közlekedett, amit a szibériai medvéktől tanult, mint egyetlen bevett, elfogadott módszert a két lábon járásra a medvék körében. Nagy kincs volt ez a módszer. Nyikanor, a fizikai Nobel-díjas öreg medve-professzor írta le tudományosan egyik xhosa nyelven megírt, ám Vlagyivosztokban pandzsábiul publikált tanulmányában, melynek címe A két lábon járás anatómiája a közép-szibériai medvéknél a 60-as években.
Tehát az üreg egyszer csak ott termett, és Elektroviszockij hirtelen öt fejjel alacsonyabb lett. Volt is nagy ámulás-bámulás, megrökönyödés, és hupákolás ahogy Petihal szokta mondani. Süllőbálna fogta fel elsőként a gondot, és sietett Elektroviszockij segedelmére.
- Vedd a pezsdítő vizet, elébb azt menekítsd ki. - mondta a Nagy Mauzóleum elszánt, hősies hangon.
- Nem esett bajod, barátom? - kérdezte Petihal.
- Semmi gond, csak meglepődtem egy kicsit, de bajom nem esett. – felelte Elektroviszockij.
Süllőbálna közben kivette Elektroviszockij kezéből a pezsdítő vízzel teli polietilén palackot, Petihal pedig egy jól irányzott mozdulattal kisegítette a Nagy Mauzóleumot a csávából.
Hamar elértek a T.mellék utcába, Nagyorrú háza elé, aki vidáman tartott nekik előadást a purgálódás jótékony hatásairól, miközben a kiállítás helyszíne felé tartottak a belvárosba. Lám, az iménti gödröcskével és Baby Blue-val nem tért véget a nap borzalmainak sorozata.
Elektroviszockijt ugyanis, amikor belépett a kiállításra, melynek helyszíne egy ötszáz évvel ezelőtt lezuhant meteor által létrehozott kráterben volt, Szentendre város Fő terétől nem messze, a lépcsőkön lefelé menet megint valami furcsát érzett, és hirtelen a pince alján találta magát, a betonozott padlón ülve.
Amint később barátai elmondták neki, eltűnt alóla egy lépcsőfok, és lecsúszott a lépcsőn. Egy kiállítóteremnyi ember volt a helyiségben, és mind meghökkenve nézték a meglepő eseményt. Aztán az emberek arcról eltűnt az ilyenkor szokásos rököny, folytatták a beszélgetést, visszafordultak a képekhez. Elektroviszockij felpattant, és hallgatta a kiállításmegnyitót, melyet egy szentendrei ikonfestő tartott. A kiállításnak nem volt köze az ikonokhoz. Sőt, valójában semmihez sem volt köze.
Hirtelen a pogácsa, ami igen puha volt, és meleg, így kezdte szólongatni az embereket:
- Gyertek, vegyetek, egyetek, nem érdekesek a képek, mi viszont finomak vagyunk, szerettek minket. Mondjátok: Jó pogácsa! Finom pogácsa! Tepertős pogácsa! Burgonyás pogácsa! Pogááááácsááááás pogááácsaaaaa!
A tömeghipnózis hatásos volt. Mindenki a fent leírt szavakat hangoztatva indult pogácsáért, sajnos egyszerre, ahogy az ilyenkor már lenni szokott. Ennek ellenére nem volt verekedés, kiabálás. Mindenki várta a sorát, és megbabonázva kiabált, valaki még ugrált is közben, mások vitustáncot jártak. Öltönyös emberek őrültek meg néhány pogácsa hatása alá kerülve. A barátok közül még hamarabb elment a Szikkadt Kozák, de négyen még maradtak. Felkaptak egy-egy pohár jóféle bort, és megnézték a képeket.
A kiállítás után megindultak a Hella nevű borozóba (néhol Heddának is nevezik), hol újfent pezsdítő vizeket ittak. Itt azonban újra kezdődtek a gondok. Elektroviszockij megint hasonló tüneteket produkált, mint a bugyboréklaki teraszon. Kiguvadtak a szemei, és újabb Baby Blue-t helyezett el a hamutálban, és annak környékén. Petihal és Süllőbálna – Nagyorrú fia Nagyorrú már távozott – nem tudták mi tévők legyenek. Ekkor csörrent meg Petihal telefonja. A Szikkadt Kozák volt az.
- Csummendáré Petihal! Most olvasom a Francia Enciklopédiában a Baby Blue című cikket. Minden benne van.
- Ez a kiadatlan kötet ugye? - kérdezte Petihal.
- Igen, természetesen. Azt írja, a Baby Blue a pezsdítővíz egyik mellékhatása, ha titániummal érintkezik. Ellenszere a barackos légfrissítő, de ez csak korai stádiumban hatásos. Később legjobb a Kijárat vagy a Menyjjjé Moziba magazin, melyeket középen szétnyitva az érintett területet befedve, határozott mozdulattal fel kell rántani, majd be kell csukni, és le kell húzni a vécén.
- Kösz a buzgólkodást, Kozák! Épp jókor hívtál, megint kijött. Megpróbáljuk megoldani a helyzetet. - és Petihal lerakta a telefont. - Hallottad Süllőbálna? De honnan szerzünk most Menyjjé Moziba magazint?
- Hát innen! - És Süllőbálna az asztalon fekvő Mennyjé Moziba magazinra, és az alatta lévő Kijárat magazinra mutatott.
A két jó barát neki is látott a takarításnak, Elektroviszockij viszont igencsak rosszul érezte magát a történtek miatt. Seperc alatt felszedték a trutymót, és észrevétlenül bevitték a mellékhelyiségbe, majd lehúzták Baby Blue-t. Aki távozta közepette ismét visszatérésével fenyegetőzött.
Gyorsan kimentek a csehóból, nehogy még valami rossz történjen. És inkább vidáman álldogáltak a macskaköveken.

Történt 2006 tavaszán, az előző epizód eseményeit követő napon

-04. EPIZÓD: Bugyboréklakban, avagy miért kapta Morran fia Vijjog a Petihal nevet

In medias res. Metamorfózis. Töredékes enumeráció, vagyis a többit majd később.

Amikor már úgy látszott, hogy nincs kiút a tél iszonyú szorításából, és kókadtak voltak mindnyájan, Süllőbálna elhatározta, hogy nála fognak egyszer fenekedni, és megannyi napfényvizet isznak majd, és közben messzi tájak muzsikája fog szólni folyton s folyvást.

El is érkezett az a nap, és öten gyűltek össze a Zöld Kígyó gyomrában: ott volt Morran fia Vijjog, Süllőbálna, Szikkadt Kozák, Nagyorrú fia Nagyorrú, a Birkapásztor és Elektroviszockij. Öten indultak útnak, mivel a hatodik, Szőke Iszák akkor nem jött el, mert aznap női bájakban lelte kedvét. Amikor megérkeztek az unyivermagba, összevásároltak pezsdítő vizeket, napfényvizeket, laudánumot, sziljodkát, más egyéb halakat, vörös és lila hagymát, zsírt, meg kenyeret, de annyit, hogy az univerzális áruház öt szekerével kellett kitolniuk. Bugyboréklakba már egy óriásszekérrel juttatták el a tekintélyes mennyiségű inni- és ennivalót, amit felváltva toltak el odáig, és természetesen egy másik nagyáruház elfekvő készletéből vettek kölcsön. Nagyorrú fia Nagyorrú még hazatért, hogy testét vízzel illesse és szappannal, a többiek közben zsíros kenyereket gyártottak és rettenetes halakat csomagoltak elő, aminek Elektroviszockij fennen örült. Amikor Nagyorrú fia Nagyorrú visszatért, elkezdték a mulatságot menten. A muzsikának véget nem érő árja egyelőre még nem mászott igazán füleikbe. Aztán hamarosan elérkezett a nagy hal ideje. Persze sziljodkát már ropogtattak előtte is, rá pedig laudánumot gördítettek feneketlen mély torkukba, ahogy az már ilyenkor szokás.

A nagy hal arannyal volt bevonva, méretei öt hüvelyk hosszában, egy hüvelyk széltében. A hal szeme arany fényt árasztott magából, és Elektroviszockij látta akkor, hogy ez jó hal, maga elé vette és így kezdett beszélni:

„E hal vére sem hiába folyt el. Átkísérem a túlvilágba, méltóképpen és tisztességteljesen.

Amikor sehova nem érünk, a kapunál a hal meglát, köszönteni fog majd engem, és így szól hozzám:

- Jöjj, barátom, sakkozzunk egyet! Itt már nincs szükségünk gondolatokra, mert ismerjük a mindent.

Erre én azt felelem:

- Megyek.

De ez a játszma sosem fog véget érni. Aztán így beszél hozzám a hal:

- A méltóság. Megtanít minket várni. Lehet, hogy jobb volt odalent. A víz, a türkízszínű tenger! Egyszer láttam csupán, amikor lementünk nyaralni szüleimmel egész a Fekete-tengerig. Felfeküdtünk a víz tetejére, a nap csillogtatta pikkelyeinket. Ó az a csodálatos tenger.”

Elektroviszockij kivágta a hal szemét, beledobta a napfényvízbe, és megitta. Mindenki feszülten figyelte a szemet, és várta, hogy mi fog vele történni. Morran fia Vijjog ekkor felpattant és így beszélt:

- Petihal vagyok! A barátom emlékére énekeljük el azt a dalt! Petihal vagyok. Köszönöm Elektroviszockij, hogy ilyen tisztességben nyugodhat! Énekeljünk!

Akkor mindnyájan rágyújtottak az ősi nótára:

Sehol nyugszik már a hal,
sakkozik a víz-világ.
Énekel két jó barát
átszakadt immár a gát.

Lát engem és látom őt,
farkuszony vígan repes,
tengeráram rázza meg.
Semmi patak hömpölyög!

Sehol nyugszik már az ember,
sakkozik a bölcs-világ!
Felhők felett száll a dal,

Semmi hang és semmi csend!

Morran fia Vijjog arca ezután elváltozott: kesze-kusza fogak jelentek meg a szájában, szembogara kitágult. Zubbonyát hátából kinövő hatalmas hátuszonya szakította cafatokra és zöld fény kezdett égni körülötte.Mindnyájan megnyugodtunk.

Tíz óra felé járt az idő, amikor Petihal a nagy mennyiségben fogyasztott napfényvíz és laudánum után sziljodkát áhított, melynek adagolója Elektroviszockij volt akkoriban, ezért Petihal leteperte őt a földre, de Elektroviszockij védte a sziljodkát, mert tudta, sora van annak. Ekkor azonban Nagyorrú fia Nagyorrú öklével fenyegette Elektroviszockijt és ilyen szavakkal illette őt:

- Halat kérünk, rögvest, a kutya meg a macska náthás fogkövét! - és rávetette magát a hal őrizőjére.

Elektroviszockij főgenerátora már túlmelegedett a küzdelem hevében, és kitépte magát a két kópé szorításából, a magasba emelte a zacskót, amiben a sziljodka volt, és ezt mondta:

- Belátom, barátaim, mégis eljött már az idő!

És megnyílt akkor a zacskó, és ettek a sziljodkából mindnyájan, innentől kezdve óránként.

Petihal rögtön utána uszonyával megragadott egy zsíros kenyeret, de még nem tudott megállni két, újdonsült farkuszonyán, ezért a kenyeret nem ette meg, hanem nyakon vágta magát vele, majd a földre zuhant.

Ekkor elérkezett az éj fele és új napba fordult világ, és mi is belesiklottunk, bár már nem érezhettük.

Történt 2006 tavaszelőn